Tények – adatok a Csillebérci Atomreaktor (KFKI) történetéhez 1989. június

Az Esti Hírlap 1989. március 20-i számában Nagy Andrea újságíró tudósítást közölt arról, hogy „Kutatóreaktor épül a KFKI-ban”. Ebből tudtuk meg, hogy az 1959-ben, szovjet partner által épített két megawattos kutatóreaktort 1967-68-ban átépítették, teljesítményét öt megawattra emelték. Erről a közvélemény – az akkori idők tájékoztatási szokásainak megfelelően – mit sem tudott. Ugyancsak nem tudtunk arról sem, hogy 1986-ban kormányszintű döntés született a „lebontásra és az új megépítésére”. Személyes értesüléseim szerint azért vált ez szükségessé, mert az üzemeltetés és a veszélyes hulladék tárolása már igen veszélyes volt. Amint Szatmáry Zoltán főig.h. a cikkben nyilatkozta, a lebontást a „A környező országokban is figyelemmel kísérték… mivel ilyen típusú reaktort – a Szovjetúnión kívül – még nem bontottak le.” Erről sem tudtunk semmit, jóllehet azt kell feltételezni, hogy a lebontást azért kísérték a környező országok is nagy figyelemmel, mert az nem volt veszélytelen művelet.

Az új reaktort magyar kivitelezésben készítik, a legfontosabb gépeket az NSZK-ból szállítják. Összköltsége 640 millió Ft és 1 millió US dollár értékű támogatást kaptak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségtől. Ehhez még járul 100 millió Ft költség, ami útépítésre szüksége, mert a jelenlegi egyetlen szűk út még normális viszonyokat sem elégít ki, katasztrófa esetén csak a helikopter marad! (Az utat még el sem kezdték, a reaktor csaknem kész!) A nyilatkozó szerint a rendszer „középmezőnybe sorolható, teljesítménye húsz megawatt.” Tehát az eredeti reaktor tízszerese!

A reaktor azonban nem csak a kutatás, hanem a termelés céljait is fogja szolgálni: izotópokat állítanak elő, amelyeket eddig külföldről szereztünk be.

Ezután megnyugtató szavak következnek, hogy „a csernobilihez hasonó robbanás nem következhet be”, megfelelő környezetellenőrző rendszert építettek ki, stb. A folyékony üzemanyagot egy ideig az intézet területén tárolják, majd sűrítik és Püspökszilágyra, illetve a Szovjetúnióba szállítják.

A cikk elolvasása után észrevételeimet megküldtem az MTV Budapesti Körzeti műsorának, ahol azt felolvasták. Ebben röviden a következőkről volt szó:

1. Ha már a reaktor lebontása is veszélyes volt, nem annak áttelepítése lett volna az ésszerű megoldás, olyan környezetbe, ahol nem jelent akkora veszélyt, mint a főváros XII. kerületében?
2. Úgy gondolom, nincs még egy ország, amely a fővárosának egyik kerületében, a főváros „tüdejének” értékelt környezetében, a legféltettebb zöldövezetében, az Üttörőtábor (később talán a nemzetközi Pető Intézet),  a kerület számos gyógyintézete, szállodája, üdülőtelepe szomszédságában atomreaktort működtetnének, bővítenének! Az 1959-ben épített két megawattos rektor óta a környék megváltozott, sajnos bővültek tapasztalataink az atom veszélyességét illetően is!
3. Az építkezés előrehaladott állapotáról akkor értesült a lakosság, amikor sajnos – nem először tapasztalt gyakorlat szerint – már arra is lehetett hivatkozni, milyen nagy anyagi veszteség lenne a csaknem kész mű leállítása. Ki tehet erről?
4. Ez a környezet, ezek a hegyek, ersők Budapest egyik legféltettebb kincse. Sajnos eddig is sok történt rombolása irányában. Az atomreaktor azonban szoros kapcsolatban van a környező községekkel: budakeszivel, Törökbálinttal, budaörssel és a KFKI alatti oldalon kiépült üdülőterülettel. Az épület ugyanis a hegygerincen helyezkedik el, így katasztrofális körülmények esetén nem csak a fővárost, de az említett területet is veszélyezteti. Eddigi tapasztalatom szerint ez a világon egyedülálló telepítés a hegytetőn! Szaharov prof. nemrég nyilatkozott úgy, hogy minden atomenergiát használó üzemet a föld alá kellene telepíteni. A jelen esetben katasztrófa esetén a fővárost kellene kiüríteni?
5. Véleményem szerint az az érv, hogy Csernobilhoz hasonló katasztrófa itt nem fordulhat elő, jóhiszemű vélekedés, szokványos körülmények esetén. A csernobili reaktort tervezők is így hitték a tervezéskor. A „véletlenre” azonban a tudományban is, a gyakorlatban is számítani kell! A véletlen emberi mulasztás, az elemi katasztrófa, a szándékos, vagy véletlen rombolás sajnos kiszámíthatatlan tényezők! Ki számíthatott arra, hogy a norvég partok előtt elsüllyedt, szupermodern atom tengeralattjárón tűz fog kitörni? Ki számíthatott arra, hogy a nagy költséggel felbocsátott Venus-szonda egyik irányítója olyan gombot nyom meg, ami irányíthatatlanná tette a szondát? A példákat még lehetne sorolni.
6. Mindezek alapján kifejeztem azt a véleményemet, hogy ezt a reaktort itt nem szabad üzembe helyezni!

A felsorolt szempontokat tartalmazó levélre válaszolva Szatmáry főigazgató h. és Ákos Zsuzsa a XII. ker. Tanács elnöke nyilatkoztak 1989. április 10-én a TV-adásban. Természetesen igyekeztek megnyugtatni a riportert és az érdekelteket. A főig.h. kijelentette, nem is átépítésről, csupán „rekonstrukcióról van szó”…a reaktornak egy-két komponensét, tartályát, néhány szivattyúját, armatúráját, csöveit” cserélik ki, ami nem ok arra, hogy más helyre telepítsék, ami „több milliárd forintba kerülne”. – Szó sem esett arról, hogy az eredetinek tízszeresére a korábbinak négyszeresére bővült a reaktor! A lényeget a műsorvezető zárómondata fejezte ki, „az aggodalmat nem sikerült eloszlatni”.

Magam is így gondolom a következők miatt:

1. A főigazgató h. a riporter határozott kérdésére: „Ön szerint semmiféle veszélyt nem jelent ez a reaktor itt?”, elég bizonytalanul, gondolkodás után azt válaszolta: „Én azt hiszem, ezt ki lehet jelenteni, hogy ez nem jelent veszályt”. Én azonban azt tudom, hogy ez számunkra kevéssé meggyőző kijelentés! Nem kell bizonygatni, mennyi bizonytalanság van a lakosságban hazai és külföldi katasztrófák tapasztalatai alapján. Hányszor bizonyosodott be, hogy pontatlanok, nem elég előrelátóak voltak a döntéshozók. Pontatalan volt a megvalósítás, megszegték az előírásokat, elégtelenül működtek az ellenőrző műszerek stb. Az ilyen bizonytalan, „hitre” épülő válasz semmit nem ér, de sajnos kifejezi a valóságos helyzetet! 100%-os biztonsággal működő atomreaktor ugyanis nincs!
2. Jellemző volt a XII. kerületi tanácselnöknő szereplése, aki kijelentette: „Mi, mint kerületi Tanács nem vagyunk felkészülve, hogy sugárvédelmi kérdésekben nyilatkozni tudjunk…”. Szakértők véleményét kellett kikérni és csupán „ellenőrzik az építkezést”! Úgy gondolom, ez majdnem hasonló ahhoz, mintha egy vizierőmű építését a szomszédos községi Tanács szervei ellenőriznék. Ilyen jelentős kérdésben, kormányszintű döntés után, miért a XII. ker. Tanács dönt az építkezés engedélyezésében, miért a ker. Tanács kihelyezett VB-ülése jelenti a társadalmi ellenőrzést? Ez a kihelyezett ülés is olyan szakaszban történt, amikor az épület majdnem készen volt, csupán tájékozódást jelentett a témában laikus VB-tagok számára, a döntés megváltoztatni már nem lehetett.
3. Nem esett szó arról, hogy a hegygerincre telepítették az üzemet. Nem esett szó a hulladéktárolással kapcsolatos helyi veszélyekről és a püspökszilágyi elhelyezéssel kapcsolatban várható problémákról. Tudjuk ugyanis, hogy a község vezetői nemrég jelentették ki, hogy még egy évig engedélyezik az egészségügyi veszélyes hulladékok lerakását, de egyebet nem! Hová fogják szállítani a hulladék sugárzó anyagot? Van értelme ilyen meglévő és várhatóan egyre szaporodó gondok mellett ilyen kis országban az atomenergiával működő létesítmények szaporításának?
4. Végeztek- számításokat a döntéshozatal előtt: mi az olcsóbb, megvenni az izotópokat – amint eddig is történt – vagy jelentős összegeket áldozni az ilyen mérvű bővítésre? Tudom, hogy a KFKI-ban folyó kísérletekhez szükséges az izotóp-technika, de ezt más módon, másutt is meg lehetne talán oldani. Félreértés ne essék: ki kell hangsúlyoznom, hogy nem vagyok tudományellenes. Orvosként magam is nélkülözhetetlennek tartom az ozotópok alkalmazását, de azt is tudom, hogy ebben is tapasztalható túlzó álláspont.
5. Véleményem ez után is az, hogy a reaktor üzembe helyezése itt olyan veszélyekkel jár, amit nem szabad vállalni. Sajnos a „kormányzati döntést”-hozóknak már akkor is számolni kellett volna avval, hogy az egész KFKI olyan értékes területet foglal el, ami a főváros és a környék lakosságának pihenését, felüdülését kellett volna szolgálnia! A jelenlegi helyzet  már a KFKI számára sem kielégítő, több területre lenne szükségük. Nem nehéz azt sem megjósolni, hogy a jelenlegi reaktort bizonyos idő múlva át kell építeni, bizonyára bővítés lesz szükséges. Ezért célszerűbb lett volna és célszerűbb lenne még most is gondolkozni a jövőn. Ez nem csak a XII. kerület ügye, de nem is fővárosi, hanem országos jelentőségű ügy!

Előttem is ismert aza nélkülözhetetlen és jelentős tudományos és népgazdasági tevékenység, amit a KFKI-ban folytatnak. Meggyőződésem azért, hogy a megfelelőbb terjeszkedési lehetőség biztosítása az ő érdekeiket is szolgálná. Az ugyanis mindenki számára világos, hogy nem képzelhető el, hogy a budai hegyvidék egyre nagyobb erdőterületét foglalja el a KFKI.

Végül: Nem vagyok szakember az atomenergiával működő üzemek működésével kapcsolatban. Csupán évtizedek óta élek és dolgozom a reaktor környékén, mindeddig gyanútlan biztonságérzettel, négy gyerekem családjából származó tizenegy unokámmal együtt. Fiatal korom óta erdőt-járó, a természetet csodáló és féltő – ma már nyugdíjas – orvos vagyok. Ezért egyszerűen féltem az erdőket, mezőket, a vizeket, a levegőt. Féltem az emberiséget és benne a családomat.

 

Hírdetés